A leopárd gekkók kézhez szoktatása

Szeretnéd, ha a gekkód kezes lenne, és nem lenne számára idegen az ember közelsége? Ötleted sincs, hogy hogyan kezdjél bele? Semmi gond, mert mi segítünk benne!

A leopárd gekkók kézhez szokatását érdemes már igen fiatal korban kb 2 hónapos korban elkezdeni, hogy már egészen kis korától kezdve tudatosodjon benne, hogy az ember nem egy olyan dolog, ami veszélyt jelent rá és barátként tekintsen rá.

Ha a gekkót többnyire ugyan az a környezet veszi körül és sokat van kézben előbb utóbb hozzá fog szokni az ember közelségéhez. Természetesen ez nem garancia, vannak esetek, amikor más trükköket is be kell majd vetni egy félénkebb jószág esetében.

Tudni kell, hogy alapvetően a hüllők többsége így a leopárd gekkó is nyugodt természetű állatok, akik nem szeretik, ha hirtelen mozdulatokkal közelítesz felé, mert megijed és el fog menekülni. A következőképpen tudjuk kiszedni a gekkót: elé rakjuk a kezünket, amikor mozog, úgy, hogy pont felsétáljon a tenyerünkre, és amikor már rajta van, bátran emeld ki! Természetesen ezt is tedd lassan és óvatosan.

Ha ezt teszed, ne legyen a kezed túl magason, mert ha valami oknál fogva mégis megfutamodik és a kezed magasan van, könnyedén megütheti, magát ezért csináld ezt valami puha felület felett vagy a terrárium belsejében.

Ha a mi kezünkkel nem barátkozik, meg próbálkozhatunk, valami tárgyal együtt kivenni, adott esetben egy vaskos faággal együtt vegyük ki, hogy szokja a terráriumon kívüli létet.

Létezik még egy módszer, amivel lehet próbálkozni ez pedig a kézből etetés, ha ezt a lehetőséget választjuk, akkor etessük a gekkót a tenyerünkből, pl szórjunk a kezünkbe pár lisztkukacot és várjunk hátha enni fog belőle.

Mindig türelmesen kell hozzálátni ehhez a folyamathoz, néha akár hónapokig eltarthat, de az is előfordulhat, hogy olyan barátságos a természete a gekkónknak, hogy nem is igényel majd különösebb foglalkozást-e tekintetben.

Mindezek ellenére fontos megjegyezni, hogy a gekkót lehet kézbe venni és simogatni ugyan, de ne felejtsük el, hogy mégis csak egy hüllőről van szó, aki szereti a magányt és a személyes teret, tehát nem olyan, mint egy kutya, akit állandóan babusgathatunk.