Gekkosziget
Terrarium

Egyedi terráriumot szeretne?

A leopárd gekkók szaporodása

 

A leopárd gekkóknál a nemek közti különbséget már a korábban megismerhettétek a faj leírása cikkünkből, azonban most a szaporodásukról lesz szó.

Ha a leopárd gekkónk megfelelően van tartva, akkor már 1-1,5 éves korára eléri az ivarérett kort, bár ilyekor még nem érdemes a tenyésztéssel kísérletezni, mert szervezetük nem áll készen erre a folyamatra így nem lesz garantált az egészséges utódok nemzése. Várjuk, meg míg eléri a 2-2,5 éves kort.

Tudni kell, hogy nem éppen a legegyszerűbb dologra vállalkoztunk ha gekkó tenyésztésbe kezdünk. A párzási időszak kezdete többnyire márciusban kezdődik majd el. Ezt megelőzően teleltetésre lesz majd szükségünk a január-február hónapokban. Először is válasszuk szét a nőstényektől a hím gekkót és kezdjük el a nőstények teleltetését!

 

 

Teleltetés

Miután a hímet külön raktuk és már csak a nőstények vannak, a terráriumban elkezdhetjük a hőmérséklet lecsökkentését, ami annyit jelent, hogy nem fogjuk használni a világítást/fűtést. Amit nappalra javaslunk azt max 20-22 fok éjszakára ez lecsökkenhet akár 15 fokra is.
Valamint ebben az időszakban csökkenteni kell a táplálék mértékét is nagymértékben.
A teleltetés tartson 2-3 hétig, ez alatt az idő alatt külön voltak a hím és a nőstény gekkók így a párzási kedvük is igencsak növekedni fog.
Ha vége ennek az időszaknak onnantól kezdve minden biztosítsunk nekik úgy mint korábban.

 

 

A leopárd gekkók párosával rakják le tojásokat, egy párzási időszakban akár több alkalommal is megtörténhet ez. A tojásokat a sikeres párzás után kb 1 hónnap fogja letenni és majd a keltetőben 50-60 napig fejlődnek mielőtt kikelnek a kis gekkók.

A tojásuk lágyhéjú tojás, ami hosszúkás alakú, alig pár cm hosszú.

A tojásokat amint lerakta tegyük át a keltetőbe, mert könnyedén összetaposhatja őket illetve meg is eheti adott esetben.
Nagyon figyeljünk, hogy óvatosan tegyük majd át, és ne forgassuk őket!

 



A keltetőbe helyezzük el egy edényt, amibe később majd a keltető közeg kerül.
A keltető talaj legyen  perlit vagy vermikulit, vagy akár a kettő keveréke.
Az ideális hőmérséklet 30 fok és 80-90%-os páratartalom.
A tojásokat félig süllyesszük el

 

 

Előfordulhat, hogy a tojások penészesek lesznek, ebben az esetben azonnal távolítsad el őket, hogy ne fertőzze meg a többit.
Ha horpadást tapasztalunk a gekkó tojásokon, akkor ennek két oka lehet, az első, hogy terméketlen tojásokkal van dolgunk, ebben az eseten nincs, mit tenni ki kell őket dobni.
Második, hogy kevés a keltetőben a páratartalom, nos, ekkor csak annyi a dolgunk, hogy növeljük azt.

...................................................................................................................................................................................

Olvasd el azt is, hogyan kell a leopárd gekkókat kézhez szoktatni!

 

 

Array ( [0] => stdClass Object ( [id] => 3 [link] => https://www.petking.hu/ [image] => krepy-1.jpg [text] => [status] => 1 ) )
https://www.petking.hu/